BARLABOR II.

Az odáig rendben van, hogy csapatban jobban lehet csapatni, a vészterhes idők kedveznek csak a művészeknek, meg jól bejáratott stoplissal lehet csak felfutni az erősebb stáblistákra, tudjuk, tudjuk, ahogy Molotov mondaná, még ha nem is vágyjuk, mert minek vágyjon arra az ember, ami van? Ami mindent átáztatóan ott cuppog a perceinkben, csörgedez a napjainkban, hömpölyög az éveinkben?No de… Együttkölteni? Bandában prózázni? Nem lesz ebből handa-bandázás? Vagy együtt vagyunk, de vékony falakkal mégis elválasztva, mint egy elefántcsonttorony-társasház panel-összkomfortjai? Vagy mint rendezőpályaudvaron a sínek, melyeken futnak a szerelvények, párhuzamosok a végtelen felé, együtt is, külön is… Mindenesetre átintegethetünk egymásnak!Ilyen kép- és fogalomzavarokban őrlődtem, amíg a BARLABOR laboreredményét (kéziratköteg) kézbe nem vettem, mert utána már elfelejtődött az egész, semmibe hussant. Ahogy Molotov mondaná, a képzelet képlete nem alkalmazható a valóságra, ha többismeretlenes. Felülírva. „Alulírottak felülírtuk”, képzelem oda a lábjegyzetet.Kállay Kotász Zoltán