SZEMELVÉNYEK KARAFO NAPLÓJÁBÓL

Karafo naplójában 1969-ből származnak az első bejegyzések. Minden tudatosságot nélkülöző kézjegyek, nem a jövendőnek íródnak, nem a múltnak, semmiféle időnek, nem valakinek, hanem csak úgy. Majdnem szándéktalan képsorok, a napok esti visszfényei. Egy műbőr fedelű naptár vagy ahhoz hasonló, dátumozott lapokkal. Az öncenzúra teljes hiányának köszönhetően nem utalnak valamilyen vágyott magatartásra a benne található kézjegyek, az összekapcsolódó grafikai jelek. Karafo mindenekelőtt költő, bár ő is szégyenkezik akkor ? és később egyre inkább ? azok miatt, akik épp csak afféle írástudók, de költőnek mondják magukat. A tét számára csupán az elbeszélés tétje, a magánbeszélgetés létrejötte annak tudatában, hogy minden szó e lapokon egy újabb lék lesz azon a bárkán, amelynek padjához láncolva evezni kénytelen. Akár a hozzá hasonló lények. Őszinte barátsággal fogadja tehát beszélgetőtársnak saját magát. Esti firkák, amolyan pajzsok a következő nap ismeretlen szúrószerszámai és kilátástalan órái miatt. Mert azok jönnek, és végrehajtják küldetésüket. Nincs menedék a nyolcórák vaspora ellen. Ez a napló ma is íródik, és feltehetően csak az idő végezetével marad abba. Hát lássuk az eddigi lapokat, szólt egy napon Karafo, majd kedvének, hangulatának és az egyetlen törvénynek engedve könyvvé formálta végtelenségét és védtelenségét.