Leírás
Káliz Sajtos József 1950. február 12-én született Soponyán. A székesfehérvári Ybl Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd 1979-ben a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán magyarnépművelés szakon végzett. Ezt követően a soponyai Általános Iskolában tanított. 1992-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári képesítést szerzett. 1981-től nyelvjáráskutatással is foglalkozik. A Magyar Nyelvtudományi Társaságnál jelent meg a Sárvíz menti nyelvatlasza, majd két éve a Sárvíz menti tájszótár. A szerző több évtizeden át részt vesz szülőfaluja és Fejér megye kulturális életében. Kiállítások, előadássorozatok mellett író-olvasó találkozókat, versmondó versenyeket szervez. Néprajzi és helytörténeti gyűjtéseivel, dolgozataival egyidejűleg az 1970-es évektől kezdett el verseket írni. Káliz Sajtos József verseit, írásait megyei és országos lapok Agria, Pannon Tükör, Vár, Stádium közlik. Ez idáig tíz verseskötete, két tanulmánykötete, egy filmforgatókönyve és egy a család és a Mezőföld történetét bemutató szociográfiája látott napvilágot. 2005-ben szerzőnk szerkesztésében jelent meg Csoóri Sándor Ünnep a hegyen című kötete.