KÉT CSEND KÖZÖTT

Nagyatádi Horváth Tamás költészete nem vesz tudomást az utóbbi bő száz év magyar költészetéről, és - mondjuk - Komjáthy Jenő spirituális érzékenységét is úgy idézi meg, hogy nem vesz tudomást a Komjáthy előtti évszázadok magyar köl- tészetéről - sem. Merészen alanyi metafizika, öntörvényűen gyanútlan versnyelv, természetiimpressziók és csillagközi analógiák gondoskodnak arról, hogy e poétikát inkább időtlennek, mint időszerűtlennek érezzük.Az ismétlések és párhuzamok archaikus nyugalma pedánsan szakaszolt szabadversekben foglal állást az idő és a szerelem (és a költészet) ügyleteiben; \"a dolgok helyes útra terelése\" (Kerül) egylényegű tetté válik az \"életet hirdetni\" (Súlytalan ima) ter- vével. \"A teremtéssel teli néma csend\" (Válaszol) kötete a Két csend között, egy kozmikus örök tavasz csöndesen nagyszabású igenlése: \"Magában virágzik a világegyetem\" (Halandó módon). Ki az, aki \"megmásul\" itt? És mi zajlik \"látszásiból\"? Szótalálati finomságok rebbentik meg eszméletünket, míg a lírai én - mint akinek angyal a csillagjegye - eget beszél a földön.