Leírás
A lectio divina jelentése a Szentírás rendszeres olvasása a lélek kiművelése és táplálása céljából.Az V. század végén élt görög misztikus Ál-Areopagita Dénes egy imát ringatott lelkében: Ó, Istenanya, hő vágyam az, hogy lelkem tükrében szüntelenüla Te ťikonodŤ verődjön vissza, és megőrizzeazt tisztának az idők végezetéig. Emeld fel a földreborulókat és adj reményt azoknak, akik elismerik éskövetik a szépség örök mintaképét.Dénes lelkét mély élmény járta át, amikor szemlélte Mária arcát, és látta, hogy egészen szép. Mária szépsége felemelte a földre borulóDénest és megtartotta a reményben, hogy saját lelkében is meglátja, mint tükörben a szépség örök mintáját.Hitünk azt sugallja, hogy Mária kezdettől egészen szép volt és egészen szép. De mit akarunk mondani azzal, hogy Ő egészen szép? Mire alapozzuk ezt a meggyőződésünket? Nem csak egy jámbor illúzió ez, máriás vallásosságunk találmánya, érzelgős szentimentalizmusunk ábrándja? Talán csak vallásos érzéseink szublimált kivetítése?Az Egészen Szép cím nem egy ájtatos gondolat, nem emberi jámborság alapján született. Mélyen a Bibliában gyökerezik. Isteni ihletre, a Szentírás mélységeiből merült fel. Az Írások mélysége alapján tárul fel az Ő szépségének mélysége. Ezért az Ő szépségének jelentését, értelmét a Bibliában kell keresnünk. Csak ott találjuk meg.