MEGSZÁLLÁS VAGY SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

Hogyan fogadta a magyar lakosság a Csehszlovákia elleni intervenció hírét 1968 augusztusában? Megszállásnak tekintették vagy egyetértettek a baráti segítségnyújtásról szóló hivatalos magyarázattal? A történész szerző ügynökjelentések és nyomozati iratok alapján mutatja be a korabeli magyar társadalom reakcióit. Nemcsak a katonai akciót elítélő, „ellenséges” megnyilvánulásoknak, hanem a fegyveres beavatkozást „megértéssel” – bár fenntartásokkal – fogadó vagy kifejezetten helyeslő véleményeknek is nyoma maradt a forrásokban. A felháborodás, az együttérzés és az aggodalom mellett a közöny, sőt a káröröm is része volt a bevonulás kiváltotta érzelmeknek. Az agresszió elleni fellépés általában nem terjedt túl a biztonságos(nak gondolt) szűk baráti körben előadott kritikán. Csak kevesen vállalták a nyilvános tiltakozást. Néhányukkal közelebbről is megismerkedhet az olvasó. A nyomozati iratokból kibontakozó történeteik „ellenséges” röplapokról – „Le a Varsói Szerződéssel!”, „Éljen Dubček, elég a terrorból!” –, „izgató” kijelentésekről és „meggondolatlan” táviratküldésről szólnak. A történetek szereplői pedig többnyire tizen- és huszonéves fiatalok – életkörülményeikkel elégedetlen ipari tanulók, segédmunkások, szabad szellemű egyetemisták és a veszni látszó „demokratikus szocializmusért” aggódó értelmiségiek –, akik éppen a „prágai tavasz” eszméiből merítettek bátorságot a hatalommal való nyílt szembeszegüléshez.