OSZTOZKODÓK

Kettőezer-valahányban két fiatal férfi betör egy negyedik emeleti, budai lakásba. A tetőről ereszkednek alá hegymászó kötélen. Nem aggódnak, nyugodtan teszik a „dolgukat”, hisz tudják, a lakás tulajdonosai, egy házaspár és az öt gyerek, néhány napig külföldön tartózkodnak. Nem törnek-zúznak, összeszedik az ékszereket, a mozdítható elektronikai holmikat, a készpénzt, aztán amerről jöttek, kéményseprőjáratokon, tetőkön át elillannak. Egyikük elteszi a hűtőszekrény-mágnes alól a kitöltött lottószelvényt is, amely, mint néhány nap múlva kiderül, nyertes szelvény: az évtized egyik legnagyobb nyereménye az övék. Mi lesz a pénzzel? Mi lesz a kifosztott családdal? Mi lesz a betörőkkel? Ki járt jobban, a rablók vagy a kiraboltak? A történet csavaros, és a közhely ezúttal is bebizonyosodni látszik: a jó nem feltétlenül és kizárólag jó, a rossz nem feltétlenül és kizárólag rossz. Minden ember jó és rossz elegye, és nem csak a belső küzdelemben, a gyöngeség és erő, a megalkuvás és tartás szüntelen egymásnak feszülésében dől el, hogy végül milyen emberré leszünk, hanem a sorsunkban is, a véletlenek láncolatában, amit olykor szerencsének, máskor isteni elrendelésnek mondunk.