AZ ÉPÍTÉSZNŐ

Plautilla kislány kora óta különös betegséggel küzd: a legváratlanabb helyzetekben álomba merül. Ez félénkké és visszahúzódóvá teszi. Napjai azzal telnek, hogy különc apja szeszélyeinek igyekszik megfelelni, aki matrackészítő létére fest, zenél, komédiákat és verseket is ír – a kritikusok kedvelt céltáblája, az udvar pedig tudomást sem vesz róla. Azt szeretné, ha legalább a lányából elismert művész válna, ezért festészetre kezdi tanítani. Azonban bármilyen keményen dolgozik is, Plautilla alacsony származású nőként nem juthat előre a barokk Róma művészvilágában, melyet Bernini és Pietro da Cortona ural. Furcsa barátja, a gátlástalan Elpidio Benedetti apát segítségével végül messzebbre jut, mint amiről apja valaha is álmodni mert: nőként a világon először megtervez és felépít egy villát Róma lankáin. A kor teljes társadalmát átfogó nagyregényben pápák és udvaroncok, művészek és műértők, mesteremberek és koldusok kavarognak Plautilla Bricci körül, akinek élete tele van lemondással és küzdelmekkel, ám nem nélkülözi a tikos élvezeteket és meglepő fordulatokat sem. Melania Mazzucco nem csupán egy eddig szinte teljes feledésbe merült, rendkívüli történelmi személyiség nagyívű portréját festi meg, de az Örök Városét is az ellentmondásoktól fűtött, egyszerre bigott és kicsapongó 17. században.„Erre a képzeletre van szükségünk, hogy hús-vér figurákká lehessenek azok, akiket egyszerűen azért nem illetett meg az ábrázolás joga, mert nők voltak.” Corriere della Sera„Mindent megtettem, hogy határozott legyek, de ne erőszakos; udvarias, de ne gyenge. Már megtanultam, hogy a nőket a külsejük alapján ítélik meg. A ruha, a cipő, a frizura, a járás, minden kifogásolható, és minden számít. Talán a kis fátyol alatt túl frivol a toll a kalapomon, túl piros az arcom, túl erős az illatszer, amit használok. Férfiruhát kellett volna felvennem, ahogy Krisztina királynő szokta, csizmát húzni, vállig érő hajat hordani, és büszkélkedni ősz hajszálaimmal – egyszóval meg kellett volna tagadnom mag