VIZIT ÉJES ÉJJEL

„...ültünk hallgatók az asztalnál, előttem egy harmatgyenge prolongátor próbált válaszolni a kérdésekre. A prof hallgatta egy darabig a szánalmas feleletet, aztán rekedt hangon megszólalt. Az idős orvos néhány mondatával egy új világra nyitott ablakot.– Nézze, kolléga úr... nekem semmiből nem áll, hogy átengedjem... Kap egy elégségest, de fogadja meg egy öreg orvos tanácsát. Tanulja meg ezeket a dolgokat – lassan tagolva ejtette ki a szavakat – mert nagyon sok baja és csalódása lesz a pályán.A hosszú asztal félhomályba vesző vége felől néztem a szürke arcot barázdáival, és pitiánerré zsugorodott a vizsgával járó nevetséges izgalom. Megéreztem valamit abból, hogy mi is van a sok minden mögött, ami az utóbbi hetekben szobafogságra ítélt minket a vizsgák miatt. A számonkérés percei évekké tágultak, belenyúltak egy ki tudja, milyen jövőbe, a pillanat feszültsége tárgyilagos önvizsgálattá, a megfelelés higgadt szándékává oldódott...”Orvosként éltem le éveim nagyobbik felét, több mint fél évszázadot. Az orvoslás életforma, átjárással a közélet felé. Magam is szakmapolitikai kérdések nyomán kerültem az írás közelébe. Pub licisztikák, interjúk után egy könyvben szerettem volna megrajzolni ennek az ötven évnek a szubjektív lenyomatát,végigvezetve az olvasót az egészségügy paradigmaváltásának buktatóin.Tálas-Tamássy Tamás...A többi? Egy orvos történetei. De nem kórtani esetek. Akárha tanár urak, vagy tisztelendő atyák között is játszódhatna. Ekként az én életemmel párhuzamosan lejátszódó évtizedeknek lehettem a tanúja olvasás közben. És ezért szerettem meg a könyvet. Mintha a magam emlékezéseit készíteném. Egyetemi évek, a jól ismert utcákon való séták, nagy vitatkozások, ábrándozások, visszatérő szerelmek. Majd pedig a kórházi és rendelői munka. Nem az esetek, hanem az életmód maga ... Továbbírható. Továbbírandó! Azóta meg is tette. Felhívott, majd egy egész estét végigbeszélgettünk. Folytattuk a regény folytatását. Mert abbahagyhatatlan. Mint az élet. Közben összefonódott a