Leírás
Akik azt hiszik, hogy a halálnál nincsen borzalmasabb, semmit sem tudnak az életről.A méhek titkos élete az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb könyvsikere: több mint száz héten át szerepelt a New York Times bestsellerlistáján, több mint hatmillió példányban kelt el az Egyesült Államokban, díjnyertes mozifilm és musical is készült belőle, és harminchat nyelvre fordították le.1964, Dél-Karolina. Lily Owens tizennégy éves, édesanyját kiskorában vesztette el. Dajkája Rosaleen, aki nagyon szereti Lilyt. Rosaleen harcos kiállással védelmezi a feketék jogait, ezáltal összetűzésbe kerül a városban élő elvakult rasszistákkal. Lily kezdeményezésére elszöknek Tiburonba, a kisvárosba, amely anyja emlékét őrzi. Lilyt három lánytestvér fogadja be, akik méhészkednek, és beavatják a lányt a fekete Mária-kép történetébe.Sue Monk Kidd 1948-ban született Georgiában. Első regénye A méhek titkos élete, amellyel rögtön óriási sikert aratott és minden idők egyik legkedveltebb szerzőjévé vált. További regényei - A sellő legendája, Szárnyak nélkül, szabadon, Vágyak könyve - egytől egyig New York Times bestsellerek lettek. Két gyermekük van, jelenleg Észak-Karolinában él férjével.\"Megrendítő első regény. Lily hiteles karaktere azonnal belopja magát az olvasó szívébe, a története pedig lebilincselően van elbeszélve. A méhek előre sejtetik Lily önelfogadás, hit és szabadság felé vezető útját, ami a regény legfontosabb mondanivalója.\" - USA Today\"Inspiráló könyv. Sue Monk Kidd egyenes ági irodalmi leszármazottja Carson McCullersnek.\" - Baltimore Sun\"Eredeti képzelőerővel megírt könyv... a történet homlokterében Lili anyakeresése áll, aki épp egy olyan helyen talál magának egyet, ahol csöppet sem számított rá.\" - New York Times\"A könyv egyszerre szól egy fiatal lány gyógyuláshoz vezető útjáról, és a világban való lét eredendő szentségéről. Egyszerűen csodálatos.\" - Anne Rivers Siddons\"A döbbenetes metaforák és az élethű karakterek annyira szívbe markolóak, hogy könnyet csalnak az olvasó szemébe.\" - Library Journal\"Kidd regénye egy diadalmas felnövéstörténet, amely a szeretet iránti egyetemes szükségletről szól.\" - New Orleans Times-Picayune\"A fejezetek...a ťmágikus realizmusŤ határmezsgyéjén, azon a meseszerű és a hétköznapi különös elegyén táncolnak, ami könnyen ámulatba ejti az olvasót. Itt is ez történik.\" - Richmond Times-Dispatch.\"Egyszerűen hihetetlen, hogy ez a megindító, eredeti, és csiszolt könyv egy első regény. Csodálatosan van megírva, erőteljes, szívbe markoló, humoros és jólesően különc. Feltétlenül olvassák el!\" - Joanna Trollope\"Csodálatos regény anyákról, lányaikról és a szeretet transzcendens erejéről.\" - Connie May Fowler\"Egy vérbeli déli hang.\" - Anita Shreve\"Olyan, mintha Kidd finomságokkal telepakolt volna egy ételes dobozt, amire mi azt mondjuk, hogy ó, köszönöm, nem fogadhatjuk el, aztán a kocsiban hazafelé behabzsoljuk az egészet.\" - Entertainment Weekly\"Egy anyátlan lány meséje annak a felfedezéséről, hogy mit is jelent a család valójában, s azokról a furcsa és csodálatos helyekről, amiket szeretünk.\" - Washington Post