A HÁROM PILLANGÓ

Gyermek- és ifjúkorom olvasmányélményei máig meghatározó erővel bírnak gondolkodásomra. Az életet akkor még nem előemésztett szakirodalomból próbáltuk megtanulni, így a sikerről is más fogalmaim voltak. Ebből fakadt, hogy az olvasott könyvekben leírtak, biztos támpontot jelentettek számomra a világ megértésében. Tisztán emlékszem, hogy Karinthy Frigyes „A cirkusz” című novellája érlelte meg bennem, hogy van abban valami tragikusan szép, amikor a rengeteg kanyar és forduló után a kívánt helyre való megérkezés dalt fakaszt az ember szívében. Hittem ezeknek a biztos támpontoknak a létezésében és megingathatatlanságában. Úgy tekintettem rájuk, mint a bibliai tízparancsolatra. Ez felnőttként sem ingott meg bennem, legfeljebb új ismeretekkel bővülve formálódott, amelyeket már a bejárt utamon megtapasztalva, megélve és átélve szedtem fel. Így értettem meg azt is, hogy az életben, a nagyon akarás esélyt teremt arra, hogy az ember elérje a kívánt koordinátákat. De a történet itt még nem fejeződik be, sőt a továbblépés nemegyszer innen válik igazán nehézzé. A mindennapok küzdelmében életünk fonalára - szinte észrevétlenül - számtalan súly rakódik, amely a továbblépést, az újabb produkciót nehézkessé teszi. Az új célokat még megfogalmazzuk, az elérésükért tett mozdulataink is talán még ifjúkorunkat idézik, de a mozdulatok impulzusa egyre erőtlenebb. Ha erre ráébredünk, eljuthatunk addig, hogy a miértekre keressünk választ, és ekkor talán megláthatjuk a súlyokat, amiket addig fel sem ismerve magunk után vonszoltunk. És mi van ilyenkor? Erről szól ez a könyv.A történet fikció és szereplői is kitaláltak. Különösen azért, mert az élet mindig sokkal érdekesebb tud lenni, mint az írás, amely annak kétdimenziós árnyéka csupán.