A TEGNAP MINŐSÉGE - SZIRÁKI ANDRÁS SZOCIOGRAFIKUS ÖNÉLETRAJZA

„A ma minősége, a holnap mennyisége!” – ezzel a mondattal Franciaországban,Saverne-ben, a Kuhnnél találkoztam, még az 1970-es években.A nyugati gyárakban ritkán voltak jelszavak a falra festve, ezértis érdekelt, hogy mit jelenthet a felirat. Nálunk gyakoribbak voltak ajelmondatok, ám azt tanultuk, hogy a mennyiség csap át minőségbe ésnem fordítva. Mi a cégnél mégis inkább az elzászi gyárban látott iparosbölcsességhez ragaszkodtunk.[…]Nem titkolom, hogy a nemzeti tőke kialakítása jegyében felkínálták nekemaz engem helyzetbe hozó magánosítás lehetőségét. Aki megkeresettelmondta, hogy egészen magas helyen is szívesen látnának tulajdonosipozícióban.Váratlanul ért az ajánlat. Késobb sokszor úgy érzem, hogyrossz döntést hoztam, amikor végül nem fogadtam el. Meggyőződésem,hogy a nagy tapasztalatokkal rendelkező szakemberek, a meglévő jónyugati beágyazódás biztosította volna a talpon maradást. A feltételekegyes elemeitől azonban idegenkedtem. Nem akarok más privatizációseljárásokra árnyékot vetni, és nyilvánvaló, hogy a maga módjánmindegyik különböző volt. Mindenesetre, az én esetemben egyértelműenkövetelményként jelent meg a szükséges hitel biztosítását követőena „visszaosztás”. Több helyre kellett volna különböző összegeketjuttatnom. Ez engem zavart. Vonakodásomat gyerekesnek minősítvepróbáltak meggyőzni arról, hogy az ilyesmit nem kell különösebbenmellre szívni. Számos példát mondtak arra, hogy olyan korszakot élünk,amelyben nem szabad szívbajosnak lenni. Azt tanácsolták, fogjam felúgy, hogy a tulajdonba vételt nem magamért, hanem a cégért, a munkahelyekért,egyszóval másokért teszem. Én ehhez túlságosan „szögletes”,de azt is mondhatom, hogy törvénytisztelő voltam. Emellett, azzal azerkölcsi gáttal is küszködtem, hogy a sokéves közös munkánk eredményétnem tisztességes dolog egyedül elsajátítanom. Így rövid gondolkodásután nemet mondtam. Utólag persze sokat töprengtem azon, mitörtént volna, ha másként döntök, már csak a Mezőgép késobbi sorsamiatt is. Azt hiszem, hogy egyik oldalról nagyon sajnálom, hogy a tulajdonosikibontakozás lehetőségét nem vettem kézbe, nem mutattammeg, hogy a saját cégem menedzsereként mire vagyok képes. Már sosederül ki, így nyilván önteltségnek tűnik, de valószínűnek tartom, hogynormál körülmények között egy magas műszaki színvonalú, versenyképescéget tudtam volna felépíteni és üzletemberként valahová a hazaiTOP 100 végére eljutottam volna. Hogy az esélyt nem ragadtam meg,csak magamat okolhatom, már amennyiben bárkit is okolnom kell…Sziráki András