Leírás
Negyedszázada történt. Egy lelkes, nemzeti elkötelezettségű csapat vállalkozása, a filmgyártásból jött szakemberekkel karöltve heroikus kísérlet volt a magyar médiatörténelemben. A Duna Televízió fennállásának legsikeresebb éveiben több volt, mint tájékoztatásnyújtó, kultúrát, szórakoztatást sugárzó tv-csatorna, nemzeti intézmény: a Nemzet Televíziója. Létét már születésének pillanatában megkérdőjelezték, gúnyolódtak első produkcióinak szeplőin, ifjú korába lépve megkezdődött feje fölött a politikai osztozkodás, kapta és állta a pofonokat a médiaháborúban. De éveken át hű maradt az alapításakor megfogalmazott küldetéséhez, nézőihez. A Nemzet Televíziójából értesült a Londonban vagy a Dél-Amerikában élő magyar, a székely kisvárosok március 15-ei ünnepségeiről, filmjei hagyományt ápoltak, értéket mentettek, hírműsorainak középpontjában a nemzetpolitika állt, a csíksomlyói zarándoklat a Duna Tv közvetítései által vált az összmagyarság legnagyobb ünnepévé, miként a történelmi Magyarorsz