ÖNTÖRVÉNYŰEN

Számomra ezt a „harc az ünnepért” jellegű poétikai formációt T. S. Eliot Ariel-dalainak egyike, a három mágus „vonulása” formálja életmodellé (Journey of the Magi, 1927, a második világháború után Mágusok utazása címmel elsőként magyarra Szabó Lőrinc fordította, majd Vas István, és Rónay György is), amely egyszerre pokoljárás (imigyen fogalmaztak erről a huszadik században) és a derű keresése. A „mágusok” a történetmondás lineáris modellje szerint elindulnak egy Születést ünnepelendő, de életre szóló, tao-jellegű utazásukat egyben a Megváltás átélésébe is belevonja a betlehemi barlang és a golgotai három fa, evangéliumi motívumok sugárzásának egyszerre érzékelése. A történetben felvillan a létezés mélyéből sugárzó oximoron, a lineáris vers átlép az időből a káprázat forgásába: a század líráját meghatározó egyik alapmondathoz vezetve: „I should be glad of another death.” (Vas István: „Másféle halálnak örülnék.” Szabó Lőrinc: „Másik halált szeretnék.” Rónay György: „Bár jönne már egy más halál.”)A nagy alkotók, ha túllépnek is a „mai kocsmán”, a „holnapután”-nak, minden irodalom és művészet utókorának dolgoznak, miként azt Szabó Lőrinc szorongattatásai idején fogalmazta. Hozzátéve: minden esetben a létezés aktuális máinak tragikumában megmerülve, a holnapban való tájékozódásra felkészítve sugároznak efelé a „holnapután” felé. Az így kiváltódó poétika az elkövetkező pusztulás(ok) idejére előre formálja a világ világosságát. Amelyre nem figyeltek, amit keveselltek a kortársak, politikus szavakat vártak a megfogalmazódó fényesség befogadása helyett. A keservesen kilicitált derű majd csak utólag, az akkori vészek múltán mostanra szerveződő távlatban állhat össze poétikailag megfogalmazható képletté, újabb nemzedékek példázatává (kortársaim között a hatásnak erre a nem filológiai, de lényegi következményeire éppen költők pályáját követve figyelhettem fel, amikor Orbán Ottóval a Petőfi Irodalmi Múzeumban hosszú, több részes életmű-interjút készítettem, és utolsó köteteit kr