AZ ÉLET LÁRMÁJA- BIOPOÉTIKA A 20-21 SZÁZADI MAGYAR PRÓZÁBAN

„Állandó lárma zsibongott itt a levegőben, boldog zsivaj, az utca nagy és szabad vidámsága. Az emberek, amíg élnek, lármáznak, később úgyse lármázhatnak” – olvashatjuk az Esti Kornél harmadik fejezetének Fiume-leírásában. Az általánosító megfogalmazás lehetővé teszi, hogy a „lármát” ne csak az Esti által olyannyira imádott olasz városlakók fesztelen viselkedésére vonatkoztassuk, hanem valamilyen ennél egyetemesebb érvényű jelenségnek tekintsük. A beszélgetések, a nevetések, a fájdalomkiáltások mind-mind arról tanúskodnak, hogy életben vagyunk – maga az élet ad hírt magáról a világ ki nem kapcsolható zsivaján keresztül. Jelen tanulmánykötet összeállításakor éppen az foglalkoztatott bennünket, hogy az elbeszélő próza nyelve miként képes felmutatni ezt a tapasztalatot; hogyan járul (és járulhatott) hozzá annak az életfogalomnak a történeti alakulásához, amelynek jelentésmezője magában foglalja az emberi lét egyszeriségét (biosz) és a természeti létezés folytonos körforgását (zoé) is.A kötet szerzői: Balajthy Ágnes, Balogh Gergő, Bengi László, Fodor Péter, Gregor Lilla, Kerber Balázs, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, Lénárt Tamás, Lőrincz Csongor, Mezei Gábor, Mészáros Márton, Molnár Gábor Tamás, Nagy Csilla, Simon Attila, Szirák Péter, Vincze Richárd„A legnagyobb kihívás tehát éppen abban rejlik, hogy miként tudunk a tematikus elemek puszta azonosításán, illetve a fikciós elbeszélések és az élettudományok felfedezéseinek illusztratív összekapcsolásán túllépve, az élet (hol felzengő, hol elhalkuló) lármájának médiumaként értelmezni egy-egy irodalmi művet. A kötetben szereplő írások változatos módon tesznek eleget ennek a kihívásnak. Többek között azt vizsgálják, hogy a 20. századi és a jelenkori elbeszélő próza miként jeleníti meg élő és élettelen, kulturális és természeti, vagy épp a különböző organikus létezők (ember, állat és növény) relációját. Feltárják például azt, hogy maga az életfogalom milyen konnotációkat hordoz, milyen kontextusokkal kapcsolódik össze egy-egy mű nyelvhasználatában, de vizsgálják azt is, hogy milyen összefüggések fedezhetőek fel egy szöveg szerveződése, megalkotottsága és a benne megidézett szerves struktúrák között.”