Leírás
Kőbányai János Szarajevói jelentés címen nagyszabású és nagyvonalú körképet fest a délszláv dráma legmacbethibb színpadán, avagy e térség zsidóságának páratlan finomságú monográfusaként mutatkozik be egy bosnyák haditudósítás monumentális kulisszái között. Mindkettőt rendkívüli következetességgel és írástudói felelősséggel mutatja fel. A hihetetlen: összhatásként a szövege olyan és annyi artisztikus melankóliát sugároz, ami a témák mindenikéből külön-külön adódna ugyan, de ennek a szemmel láthatóan nem a szépelgésre, hanem a tájékoztatásra, felrázásra törő intellektusnak semmiképpen nem volt kitűzött (mellék) célja. Annak a műfajnak az ajándékaként (?) kell fogadnunk, melyet a riport, a röpirat és a regény egykori határain nagy írói bátorsággal ide-oda utazva, a szemünk előtt szab ki és öltöget, varrogat össze nyersanyagának kontinensnyi borult egéből, hangulatainak festői ködfüggönyeiből.Lászlóffy Aladár (Holmi)A magyar tömegtájékoztatás összteljesítménye meglehetősen halványnak mondható a délszláv háborút tekintve. Így Kőbányai János vállalkozása még fontosabb számunkra. Ő elment Szarajevóba, a hónapokig, évekig ostromlott városba, méghozzá több ízben is. Vezette a kíváncsiság, az írói ösztön, a segítőkészség. De akkor vagyok talán a legpontosabb, ha küldetést mondok. Nem hagyta nyugodni a gondolat, a belső késztetés, hogy a szomszédunkban történő tragédiáról be kell számolni, utána kell nézni, mi zajlik ott valójában. Hiszen rólunk van szó. Rólunk, közép-európaiakról. Egy olyan térségben pusztít a nemezis, amellyel sokszorosan össze van fonódva a mi sorsunk. A jövőnk is, nem csak a múltunk. Ő innen beszél. Világosan meghatározza a nézőpontját, ahonnan az eseményeket szemléli. Magyarként és zsidóként számol be a látottakról. Nem valaminő tökéletesen objektív és semleges megfigyelő hűvös távolságtartásával próbálja elemezni a boszniai tragédiát, nem kíván föltétlenül igazságot sem osztani. Jelentést készít, de én inkább tanúságtételt mondanék. Tanú akar lenni