MÁRCIUSI IFJAK A KÁDÁR-KORBAN

Hogyan ünnepelték az államszocializmus időszakában március 15-ét? Miért nem volt munkaszüneti nap és miért lengett az ünnep napján a nemzeti mellett vörös zászló is a köztereken? Mi lehetett az oka, hogy éppen a hetvenes évek elején kezdték el a fiatalok külön megünnepelni az 1848-as forradalom évfordulóját, és spontán megmozdulásaiknak miért próbált gátat vetni a rendőrség? A fővárosi fiatalok március 15-i alternatív ünnepléseit nyomozati iratok alapján mutatja be a történész szerző. Kismonográfiájából megtudhatjuk, hogy kik voltak a ’48-as emlékhelyeket évről évre egyre nagyobb számban felkereső „márciusi ifjak” a Kádár-kor hetvenes éveiben, és mi késztette őket szembeszegülni a nemzeti ünnepet elsorvasztó hatalommal. Néhányukat közelebbről is megfigyelhetjük, amint éppen „lázító” Babits-verset osztogatnak a Petőfi-szobornál, vörös színű papírzászlót „gyomlálnak” a Nemzeti Múzeum előtt vagy beszédet mondanak a Batthyány-örökmécsesnél. Láthatjuk őket továbbá tömegoszlatás során a Bem téren, előállítás és kihallgatás közben a rendőrségen és közülük többeket a bíróságon is. A rájuk mért büntetések szigora a hatalom félelmeit tükrözte: 1956 után ugyanis ekkor jelentek meg először tüntető-demonstráló fiatalok a köztereken.