IGAZÁN CSAK ITT MOSOLYOGHATSZ, ITT SÍRHATSZ

Lisztóczky László ebben a válogatásában a hazájukat, a magyarságot féltő költők egy-egy versét válogatta össze. Így ír munkájáról:„Gyermekkoromban egyszer falum papja azt mondta, Istennek valami célja volt azzal, hogy minket magyarnak teremtett. Ő a világot sokszínűvé formálta, rendszert alkotott, mert csak a rendszer működik, egy uniformizált világ nemcsak elviselhetetlenül sivár és unalmas lenne, hanem igen gyorsan el is pusztulna. Magyarságunkkal mi is a sokszínűség egy árnyalatát képviseljük, Isten akaratát és célját szolgáljuk, részt veszünk a teremtés tervének megvalósításában.Ez a gondolat mélyen a lelkembe ivódott. Később a magyar költészet is azt a hitemet táplálta, hogy a világot gazdagítani kell, nem szegényíteni, gazdagítani azzal, ami a miénk, hiszen – Ady Endre fogalmazott így – „a magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára”. Babits Mihály szerint minden nemzet külön szín az emberiség freskó­ján, külön hang az emberiség koncertjében: az egész emberiség ellen vétkezik tehát, aki ezt a színt halványítani, ezt a hangot halkítani akarja. Az egyedi és általános között lennie kell egy szervező középnek, a különösnek, a nemzetinek, mely kiemeli az embert korlátozott szubjektumából, és az egyetemeshez közelíti anélkül, hogy személyisége megsemmisülne egy parttalan univerzumban. A nemzeti hagyományok legmélyebb és legtisztább rétegeibe való alámerülés nem provincializmushoz vezet, ellenkezőleg: szükségszerű és nélkülözhetetlen feltétele, lépcsőfoka az egyetemességnek. A lét Istentől megszabott törvényével és parancsával szegül szembe, aki megzavarja vagy megtagadja a világ eredendő polifóniáját, Tamási Áron metafori­kus intelme szerint: a hegyeket egyenlővé teszi a sík földdel, hogy magának zugot soha, sehol ne találhasson. Ezzel összefüggő evidencia az is, hogy minden nemzet egyenrangú, nincs minőségi különbség kis nép és nagy nép között, a kicsik kultúrájuk révén egyértékűvé válhatnak a nagyokkal.\"