A LABIRINTUSOK KÖNYVE

„Ezt a tanulmányt – írja bevezetőjében a szerző, Paolo Santarcangeli író, költő és irodalomtudós, aki úgy is, mint Petőfi, Ady és Babits verseinek olaszra fordítója, haláláig fiumei magyarnak vallotta magát – szinte csak játékból kezdtem el, szórakoztató kitérőnek tartottam más jellegű kutatás közben. De ahogyan fokozatosan elmélyültem a problémában, és ahogyan halmozódott az összegyűjtött anyag, úgy vált munkám egyre komolyabbá és szenvedélyesebbé. Hamarosan kiderült ugyanis: ha a kutató elszánta magát és el akar mélyülni e kérdés minden lehetséges vonatkozásában, egy személyben etnológusnak, régésznek és vallástörténésznek kell lennie, aki egyúttal jártas az őstörténeti tanulmányokban, sőt az európai szokások történetének gazdag változatosságában is; egyaránt otthonosnak kell lennie a mélylélektanban és a gyakorlati lélektanban, az építészetben és a kertészetben, valamint sok más dologban. Mindenekfelett azonban költőnek kell lennie. […] Hadd tegyem hozzá, hogy a hosszas elidőzés a labirintusokban nagyszerű kalandnak bizonyult. Remélem, annak találja majd az olvasó is.”Híres és sokat hivatkozott mű A labirintusok könyve, mely azonban eredetileg talán mégis „rosszkor”: a forradalmian egyszerű megoldások illúziójának idején, a 60-as évek végén jelent meg. Annál hasznosabb hát újraolvasni ma ezt a könyvet – állapítja meg a csaknem két évtizeddel későbbi újrakiadás előszavában a tudós jó barát, Umberto Eco --, „hogy ismét végigkalauzoljon bennünket a labirintus ősi képzetének történelmi és mitikus mélységeiben. Barlangrajzok és templompadló-díszek, alkimista jelek és pecsétminta-fantáziák mögül végül is annak a valaminek az örökkön azonos és örökkön változó modellje sejlik föl előttünk, amiben ősidők óta benne élünk, s ami a gondolkodásunkat is meghatározta.”