ÁRNYAK ÉS SZÁRNYAK

Árnyak és szárnyak közt verődve a tiszta papírhoz tiszta fej kell.Orbán Ottó: Levél a ParnasszusraA magyar irodalmi élet hagyományosan a folyóiratokra épül: az emlékezetes változások, irányok elsősorban a periodikákhoz kapcsolódnak, és a jelentősebb korszakokat is szokás hozzájuk kötni. Irodalomtörténeti tény, hogy bizonyos folyóiratoknak többletjelentésük van: egy-egy nemzedéket, iskolát, mozgalmat, sőt világnézeti fordulatot is képviselhetnek. Az irodalmi kiadványokhoz kötődő szemlélet lényegesen nagyobb jelentőségű, mint maga a néhány ív papírból készült sajtótermék, az évfolyamaiból összeálló kötegek, spárgával egybeköthető bálák – egy folyóirat sokkal inkább monumentum, mint dokumentum.Ezzel a közelítéssel beszélhetünk a Parnasszus folyóiratról is. Kivételes irodalmi kaland, hiszen egyetlen műnemre épül: a lírára. Ez az egyedi és nagyszabású vállalkozás Turczi István lapalapító főszerkesztő érdeme. Egy interjúban e szavakkal emlékezett az indulásra: „Mészöly Miklós mondta nekem egyszer, hogy ťrégi módszerekből nem telik új ajánlatŤ, azaz találjam ki, miben legyek más, építsem fel, és ha hiszek benne, foggal-körömmel ragaszkodjak hozzá. Ehhez tartom magam azóta is. A Parnasszus deklaráltan költészeti folyóiratként 1995 októberében indult. Már az alapító okiratban megfogalmaztuk, hogy kizárólag első közlésű verseket, versfordításokat, illetve líratörténeti-költészetesztétikai érvényű esszét-tanulmányt jelentetünk meg, negyedévi rendszerességgel.” Az indulást követően nem maradtak el a gyors visszajelzések, interpretációk. Kabdebó Lóránt irodalomtörténészi értékelése szerint: „…a Parnasszus nemcsak folyóirat, nemcsak egyfajta mozgalom, hanem a verset kedvelő alkotók és olvasók baráti együttese is. Benne és általa válnak az énáltalam is hirdetett poétikai megújulás, az úgynevezett tragic joy derűjének, az elégia Gleihnissének befogadó közegévé. A Parnasszus egy műfaj – és általa a vers újjászületésének – közegévé válhatott az évek során. Nemzedékek nevelőjévé a ver