Ez a kötet hiánypótló mű, jelentősége túlmutat irodalomtörténeti értékén: egyszerre dokumentálja a vietnámi háborúk nehéz évtizedeit és mutatja be közvetlen közelről azokat a hajlító, embert és népeket próbáló időket, melyek nemcsak a vietnámi néplelket határozták meg talán évszázadokra előre, hanem az egész emberiség XX. századi történetének örök érvényű tanúi is egyben. Ezen antológia viszont egy egészen rendhagyó oldalról világítja meg a háborút, ti. a költő-katona szemszögéből. Mint a legtöbb vietnámi katona, akit fiatal fiúként soroztak be, vagy vonult önként a frontra, a kötetben szereplő költők is itt töltötték életük jelentős részét, itt váltak férfiakká, itt ismerték meg a szerelmet, az életfogytiglani sóvárgást a kedves, az otthon és a béke után; a lövészárkokban, az erdőkben, bunkerekben próbáltak a mindennapos halál és veszteségek mellett normális életet élni, szeretni, lecsendesedni, ad absurdum tartósan berendezkedni az őrületben sokszor évekre, vagy évtizedekre.Az egyszerű embert látjuk testközelből, aki gyorsan nő fel, válik egyszerre katonává és költővé, aki nemcsak életben maradni próbál, de nem megőrülni és megőrizni a legfontosabbat: lelkének integritását, a szépségbe és az eljövendő békébe vetett hitét. Látjuk a gyászoló katona-költőt, a dühöset, az emberségest, az elbizonytalanodót, az ábrándozót, a szerelmest, az éneklőt, és rájövünk, hogy azok is, akikkel harcolnak, pontosan ugyanilyen emberek. És amikor már ráhangolódunk a versekre, már nem is Vietnámban járunk, hanem a Corvin-közieket látjuk lelki szemeink előtt és a szovjet katonákat, a forrófejű Petőfit, az egri várvédőket, Frederico Garcia Lorcát, a normandiai partraszállás kiszolgáltatott tömegeit, a sok nemes célt és a sok értelmetlen halált örök körforgásban.A verseket az élet kortalan és egyszerű témái uralják, és bár nyelvezetük múlt századi, és tematikájuk egy olyan ideológiában fogant, melyet mi már magunk mögött tudhatunk, de a versek közvetlensége, életigenlése és alapvető erk