AZ OTTHON ELHAGYÁSA, FÉLELEM ÉS REMÉNYSÉG

A szerző a kora újkor egyik legnyomasztóbb problémájával, az otthon elhagyásával foglalkozik. Vizsgálja az otthoni fenyegetések nyomán kialakult félelmek, illetve a kényszerűen vagy éppen önként vállalt emigráció egyéni stratégiáit és nyelvi kifejezéseit. Megismertet bennünket a 16. század végi Habsburg Monarchia felekezeti viszonyainak irányított vagy éppen kevésbé szervezett változásaival, többek között azzal, hogy az emigránsok (elsősorban vallási menekültek) beilleszkedését hogyan segítette a korabeli Nyugat-Magyarország, pontosabban a nagy kiterjedésű Batthyány-birtokok megengedőbb egyház- és valláspolitikája. Bemutatja a felségárulással vádolt és büntetése elől előbb Morvába, majd Lengyelországba menekült gróf Illésházy István nádor emigrációs időszakának vívódásait. Foglalkozik a vallásuk miatt elüldözött osztrák lutheránusok védekezési lehetőségeivel és taktikáival, többek között a mozgékony, röpirat formájú propagandisztikus vitairatokkal. Szól Martin Opitznak, a német költészet atyjának gyulafehérvári tartózkodásáról (aki a legújabb kutatások szerint Erdélyben vált költővé), ottani kapcsolatairól és dominánsan verses formában visszaadott, műköltészeti klisékre építő élményeiről, hangsúlyozottan az erdélyi úgynevezett száműzetés legjelentősebb emlékművéről, a Zlatna avagy a lélek nyugalmáról című nagy tablóról. Részletesen bemutatja a 17. század első harmadában igen aktív osztrák emigrációs hullám fontosabb irodalmi szereplőit és szövegeit, szélesebben vett politikai-diplomáciai, de legfőképpen poétikai tanulságait, Sigmund von Birkent, a 17. század legaktívabb, legsikeresebb irodalomszervezőjét és legtermékenyebb szerzőjét.A korabeli magyar irodalom- és egyháztörténet szempontjából valószínűleg legérdekesebb az a szoros szakmai és baráti kapcsolat, amely von Birken és a misztikusan inspirált költőnő, Catharina Regina von Greiffenberg bárónő között kialakult. Von Birken kezdettől fogva támogatta a bárónő költői terveit és azok poétikai megformálását, ugyan