ÉLETHOSSZIG TARTÓ REGÉNY

Gyurit 1990 óta ismerem személyesen, az idő tájt Kecskeméten dolgoztam az Akadémia Regionális Kutatások Központja helyi csoportjánál, s munkahelyi főnököm, Csatári Bálint, Gyurival egye­­temben tagja volt a Mécs Imre által gründolt Közép-Európa Egyetem Alapítvány kuratóriumának. Mécs Imre az \'56-ot követő börtönévei idején kimunkált és soha meg nem valósult ideát az elhagyott kecskeméti szovjet laktanya falai közé szerette volna átcsábítani az anyagi világba. Gyuri ennek kapcsán járt néhány­szor Kecskeméten, s egy alkalommal másfél-két órát beszélge­tett velünk a Településkutató Csoportnál. Amikor a véletlen sze­rencse vagy a gondviselés ilyen módon az utamba hozta, igye­keztem minél jobban megismerni. A hagyományos receptet kö­vet­tem, kérdezgettem mindenféléről, s mivel Gyuri udvarias és béketűrő, ezért többnyire megadóan válaszolgatott. Abban, hogy Gyuri elég hamar megadta magát, szerepe lehetett annak is, hogy olyan módon tudtam vele beszélgetni, ahogy való­szí­nű­leg kevesen. Mind­ketten csonka Bihar vármegye tradicionális vi­lágában nőt­tünk fel, egy olyan erősen verbális kultúrában, ahol a kommu­ni­kációt nem a descartes-i definitív nyelvhasználat sza­bá­lyai hatá­roz­ták meg. Ebben a tradicionális bihari diskurzusban nem a logi­kai vagy a kronológiai rend követése a meghatározó elv, hanem az, hogy tudjunk valami érdekeset és meglepőt mon­dani, esetleg beugratni és megtréfálni a másikat. (Rácz Lajos)