A MAGYAR JELMEZ ÉS FEJLŐDÉSE DIÓHÉJBAN

Ázsia északi részének belsejében évezredek előtt élt egy nemzet, mely Hérodotosz szerint a körülötte lakó törzsekhez, a szkíthák, neurok, androphagokhoz csak éppen viseletében s némely szokásaiban hasonlított, egyebekben teljesen külön világot alkotott magának. S erre a nemzetre most, késő évezredek után is reá lehet ismerni, dacára annak, hogy úgy őshazájában, mint ez új hazában a keresztség fölvételét megelőző korszakokból semmi nyomot nem hagyott maga után. Hogy is hagyhatott volna, mikor keresztyénség behozatala és fölvételekor az összes emlékek, hun-iratok, rovások, mint a pogányság, helyesebben a nap- és csillagimádás gyűlöletes emlékeztetői, elégettettek, eltörültettek a föld színéről. De hát akkor mi az, miről e nemzet őseire ma is reá ismerhetünk? Jelleméről, tetteiről, erkölcseiről és közmondásszerűvé vált hazaszeretetéről, de nemcsak ezekről, hanem viseletéről, nemzeti ruházkodásáról is, melyet különösen az alföldön élő parasztság őrzött meg hagyományos ragaszkodással. Sok átalakuláson ment ugyan az keresztül, változatos, viszontagságos ezer éves életében – különösen az előkelőbb körök viselete – de azért alapjában hűen megmaradt a mai napig az ősi viselet. Nemes Mihály