AZ ÁRPÁD-HÁZ NYOMÁBAN

Sudár Balázst és B. Szabó Jánost szoros szakmai barátság és sok közös gondolkodás kapcsolja össze, nem meglepő hát, hogy egy idő után közös publikációkkal is a nyilvánosság elé léptek. Önálló és közös írásaikat ugyanaz a két dolog jellem­zi: 1. az elődöknek járó köteles tisztelet mellett sem riadnak vissza a tudományos status quo, az évtizedeken át megin­gathatatlannak bizonyult paradigmák megkérdőjelezésétől; 2. a magyarok korai történetét visszahelyezik abba a keret­be, amelyben az egyedül értelmezhető: a lehető legszélesebb értelemben felfogott sztyeppetörténetbe. A téma természe­téből kifolyólag nem állítható, hogy minden érintett prob­lémát végérvényesen megoldottak volna, vagy hogy minden ötletük időtállónak bizonyul majd. Annál is kevésbé, mert ők maguk sem ezzel az igénnyel lépnek fel. Valójában a megkö­zelítésmódjuk: a megcsontosodott tételek alapos körüljárása, újragondolása, a bizonyítékok gondos mérlegelése, korábban elhanyagolt összefüggések figyelembevétele és számos új öt­let felvetése teszi írásaikat izgalmassá és megkerülhetetlenné. Az a szemléletmód, mely szerint a magyarság korai története nem magyar belügy, hanem Eurázsia történetének szerves ré­sze, és nemzetközileg releváns tudományos kérdés.