ZOKNIHOSSZ

\"Egy régi, megsárgult fénykép. Egy kedves, intim hangulat. A múltam egy fontos tanúja. Azé a múlté, ami bár nehezen indult, mégsem emlékeztem rá soha teherként. Már csak azért sem, mert rengeteg ajándékot kaptam tőle. Ez a múlt határozta meg az eddig megtett százezer lépést. Ez formálta az ízlésemet, adott erőt sok, néha logikátlannak látszó döntéshez, és tűzte ki az utat, amit meg kellett járnom. Sokan tradíciónak hívják ezt az utat. Én csak hűségnek. Mindahhoz, amit tanultam, amiben hiszek, és amit otthonról hozok magammal. A képen nagyapámmal, dr. Ernyey Imrével vagyok látható, az akkori rendszer által generált és az úri osztályt érintő hosszas vidéki kényszerpihenőnk egy meghitt pillanatában. Nézzék csak meg ezt a talpig úriembert, ezt a tartást! A pompás öltönyt, a kamáslit, a díszzsebkendőt és a békebeli, saját kaptafára csináltatott cipőt – amit Schmoll-pasztával és borecettel saját maga suvickolt olyan fényesre, hogy még a légy is elcsúszott rajta -, mely kellékek finoman fogalmazva is anakronisztikusan hathattak a magyar ugar ötvenes évekbeli népi demokratikus stílustalanságában. „Egy úr, a pokolban is úr!” – ez volt a kedvenc mondása, melyhez haláláig tartotta magát. Viszont azt is megtanította nekem, hogy a származás, de még a legjobb neveltetés sem tesz valakit automatikusan értékes emberré. Ha belső tartásunk, saját igényességünk nem diktál egy, az átlagtól eltérő érzékenységet és egyedi stílust, a környezetünk hamar felismeri valódi énünket és kinő minket, mint gyerek a kabátot. De mi is ez a gyakran emlegetett úriemberség? Mitől lesz valaki igazi gentleman? Egyáltalán, mit jelent a stílus, hol tanulható meg, hogyan kell alkalmazni az életben? S talán a legfontosabb kérdés: miután mindennapi fizikai valóságunk mellett egyre inkább a virtuális jelenlét, egy hiperszonikusan gyorsuló cyber-világ veszi át az uralmat kapcsolataink és gondolataink felett, van-e egyáltalán szükség a régi értelemben vett lovagiasságra, a nő tenyéren hordására ebben a már inkáb