OROZ KLAZZIKA

Dostojevzski, Tolsztoi, Toorgenef – maradandó irodalmi értékek olcsó utánzatai olyan emberek számára, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy eredeti és igényes orosz klasszikusokat olvassanak. Leginkább a félreeső gömöri és nógrádi falvakban találkozhatunk olyan emberekkel, akiknek akad egy-egy Tsehov-mű a polcán, és akik azt gondolják, hogy ha elolvassák az ilyen olcsó hamisítványokat, akkor teljesen felszentelve lesznek az orosz klasszikusok nagy témáival kapcsolatban, úgy mint Isten, szerelem, halhatatlanság, bűn, büntetés és halál. Nem lehetett meggyőzni őket, hogy Csehov nevében nincs „t”-betű, és hogy a szerző soha nem írt obszcén novellát egy kozákról, akinek a leghűségesebb társa egy ló.Daniel Majling orosz klasszikusainak hamisítványait, mint ahogy ezt az előszóból megtudjuk, főleg irodalmi professzorok (elsősorban alkoholisták és epilepsziások) hozzák létre, akik arra vannak kényszerítve, hogy anarchista köröket alapítsanak és Isten létezéséről vitázzanak… Mindez persze csak posztmodern játék, tehát irónia, paródia, intertextualitás és az intertextualitás paródiája. De annál mégis sokkal több. Mindenekelőtt minőségi és szórakoztató olvasmány. Arra a kérdésre pedig, hogy évtizedekkel a posztmodern lecsengése után, szükség van-e még hasonló irodalmi villanásokra, Peter Darovec irodalomtörténész úgy válaszol: „Nem a posztmodern stilizáció miatt kiváló a könyv, hanem annak ellenére.”