KISHIBBANT ÉS A SATNYA PAGONY

Van két, közel azonos korú ember, Tunyogi László és László Attila. Már megették kenyerük javát, hasonlóan látják a világot. Hogy milyennek? Az egyik szavakat keres hozzá, hogy elmondja, a másik hangokat. A szerző, Tunyogi László valahogy így: „Hogy volt-e, vagy nem volt, s ha volt is, így volt-e, vagy nem így volt – azt döntse el a Sápadtarcú Álmélkodó Utókor. Történt pedig, hogy a szögletes erdőben, akarom mondani ebben a kutyákrágta lepényforma gödörben, amit medencének is mondanak magasabb körökben – pedig kifolyik abból minden, amit beletesznek –, volt egyszer egy satnya pagony. Furcsa hely ám ez. Mert minél nagyobbnak akarják látni, akik benne laknak, annál kisebbre zsugorodik. Abban a pagonyban élt egy rakás túlfújt gumitörpe spermicsek. Róluk lesz szó.”László Attila eredeti dallam- és harmóniavilága nem csupán hangulati háttér. Nem is csak kiegészítő dekoráció. Nem is „zenei aláfestés” – ahogy mondani szokták. Nem. László Attila kiemeli, keretbe foglalja, összeköti a mese elképzelt valóságának izgalmas pillanatait, ezáltal olyan hamisíthatatlan, egységes mikrokozmoszt teremt, melyben könnyedén ráismerhetünk saját, mindennapi élményeinkre, tapasztalatainkra, helyettünk is kifejezi legszemélyesebb érzéseinket. Mindehhez csupán annyit kell tennünk, hogy a mese szövegében jelzett részeknél telefonunk segítségével egyenként megnyitjuk a QR-kódokat.