RIPACS MARTIN

„Szája okos volt. Kinyílt, becsukódott, levegõért s a víz ellen védekezésül. Teste is értette a dolgát. Idõrõl idõre kemény csomóba rántotta gyomrát, s a nyelve fölött kiöklendezte a tengervizet. Megint elfogta a félelem – nem az állati vakrémület; a magányos és hosszúra nyúlt haláltól rettegett. Visszatért a vicsor, de most fogható képe volt, s volt levegõ is a torkán. Valami jelentõs rejlett a vicsor mögött, s az nem vesztegette ordítozásra a levegõt. Valami cél – hogy mennyire könyörtelen, azt nem volt még ideje s tapasztalata sem fölfedezni.”Christopher Hadley Martin tartalékos tengerésztiszt az Atlanti-óceán jeges vizében fuldoklik, miután hajóját megtorpedózták. A hullámok egy sziklaszigetre sodorják, ahol emberfeletti küzdelmet vív az ellenséges természettel a túlélésért, miközben tudatán átvillannak keserû és kegyetlenül önzõ múltjának emlékképei. A Ripacs Martin egyetlen hatalmas belsõ monológ, amelyben a fizikai küszködés egyre inkább átváltozik egyén és közösség, hit és remény, eredendõ bûn és szabad akarat kérdéseit feszegetõ spirituális útkereséssé, hogy aztán a regény végén egy megdöbbentõ fordulattal minden új értelmet kapjon.