Leírás
A hírlapírás varázslatos világa életfogytiglanra ítéli azt, aki valaha hozzáférhetett, csinálhatott lapot. Az az este is ilyen volt. Fél tizenegy elmúlt, mire befutott a hír, hogy az egyik budapesti szórakozóhelyen öngyilkos lett egy menedzser, leugrott az épület tetején berendezett bárból. Azonnal átrendeztük a Mozaik-rovatot, amelyben a bűnügyektől a gasztróig annyi minden helyet kapott. Kidobtunk egy cikket, ami emlékeim szerint egy pécsi ügyről szólt. A helyi temetkezési cég korábbi igazgatója több száz koporsót rendelt meg szociális temetésekre, miközben egy évben összesen, ha nyolcvan ilyen volt a városban. Ráadásul a koporsók természetesen alkalmatlanok voltak, pocsék anyagból készültek, alapos volt a bűncselekmény gyanúja. Ezt hajítottuk el, hogy az oldal induló anyaga lehessen az öngyilkosság, amelynek bénító részletei már akkor kiderültek. Például, hogy az áldozat tette előtt közvetlenül posztolt az Instagramra. Gyorsak voltunk, ám a kiszedett cikk sokkal nagyobb volt, mivel nem volt érdemi képünk, nem húzhattuk fel nagyobbra, ott tátongott egy lyuk. Azonnal az MTI-hez fordultunk, bűnügyet kerestünk, nem sokkal korábban érkezett hír egy másik öngyilkosságról, vidékről.Lehet-e két újsághírből regényt írni? Elvileg mindenből lehet, miért ne lehetne újsághírregényt csinálni, ha valaki kitalálja a hogyanját. Például úgy, ahogy Pető Péter kezdett el nyomozni új regényében. Természetesen nemcsak e két férfi sorsa, még csak nem is tragikus haláluk érdekli őt íróként, hanem, mondjuk így, annak a mai Magyarországnak levegőtlen prése, ahol a fent és lent világa más-más módon, de egyként rosszul érzi magát. A félreértésektől, az oda nem figyeléstől. A szolidaritás hiányától. Erről a mai magyar prózában alighanem Pető Péter tud a legtöbbet.