"Bohár András az új elektronikus nemzedék képviselőjeként lépett a verbo-vizuális poétikák termőtalajára. Ő volt az, aki leginkább eltávolodott az elektrografikák javát jellemző ikonikus struktúráktól, vagyis a képzőművészeti koncepciótól: műveinek sajátossága az írott és látható nyelv felé történő elmozdulás volt.

Jelen könyv ezt az utat teszi érzékelhetővé. Azt a folyamatot szemlélteti, amelyben egy kifejezetten vizuális jeltartalom - például a keresztgestalt - metaforává minősül át, s új minőségben egy olyan irányt ad a mű fogalmi építkezésének, amely a textuális poétikák felé való lehetséges csatolódások számát sokszorozza meg.

A szerző a teremtés két alapvető magatartásformáját mutatja be, amely két technikai módszer is egyben. Az egyik a szemlélődés és a kiemelés, a másik pedig - s ez a szubjektívebb - a szerkesztés, illetve a komponálás demonstrációja.

Az első csoportba tartozó munkák túlnyomó-részt talált nyelvi szituációk, a valóság pragmatikus állagából származtatott és a nyelv másodlagos szintjéről művészeti környezetbe helyezett poétikai szegmentumok. Bohár vagy csak regisztrálja őket vagy módosít is rajtuk. Módosításainak egyik eszköze a nagyítás, amit a fénymásológép tesz lehetővé. Az ilyen művek álló, statikus helyzetet jelölnek: maguk a kimerevített látvány. Nyelvi természetük vegyes: képi, szövegszerű vagy a kettő keveréke.

A másik alkotói metodika a csúsztatás, illetve a bemozdítás effektusára épül, amely effektus inkább a telefax természetét jellemző tulajdonság. Ezt az alkotói módszert a mozgó struktúrák modus precendijének is nevezhetnénk: Inkább folyamatokat, mintsem rögzített állapotokat szemléltetnek. Ezeknek a tulajdonságuknak köszönve tudnak nyitottak maradni és "nyitott műként" a könyv egészében jelenlévő filozófiai reflexiótöredék nyelvi összefüggésrendszereinek térközeiben mozogni.

Az elnyújtott, torz formák a képi strukturalizmus ezoterikus világát tárják elénk. A verbo-vizuális elemek könnyeden lebegnek át a téren, egymásba mosódnak, szétzúzzák és újjáépítik egymást. A beékelt szavak vagy mondatfoszlányok eltávolodnak eredeti lexikai jelentésüktől, inkább csak a szemantikai jelzésekként oszcillálnak a grafémák térközeiben. Mintha az ezredvég spacionizmusa lenne előttünk, egy újabb "revival", amely a korszerű technológia adottságaira építi Garnier történeti irányzatainak megfelelőjét.

De ez nem is egy nélkülözhetetlen párhuzam, csupán egy nyelvelméleti rokonjelenség, amelynek alapvető intenciója - vonalból és a síkból való kilépés, a nyelvi matéria teresítése - évtizedek óta modernista eszmény.

Bohár művei mögött korszerű szenzibilitás áll, s ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy környezetünkben elsőként fedezte fel a fax médiájának poétikai alkalmazhatóságát, hanem abban, hogy az új kifejezőeszközt hiteles tartalmi-formai anyaggal töltötte fel. Olyan matériával, amely ősállapotában az értéktelenség kürtőjében enyészne el, így azonban - egy összetett nyelvi transzformáció eredményeként - tartós értékként maradhat fenn egy tartalmas műfaj Parnasszusán." - Szombathy Bálint