Karátson Gábor (1935-2015) Kossuth-díjas író, műfordító és festő e regényében saját történeteit meséli.



Mit látott a forradalomban, hogyan élt a családja, és hogyan halt meg az édesanyja. Mit jelentenek neki az erdélyi utazások? Miképpen tartóztatták le, és mi történt a börtönökben? Hogyan menekült a Kádár-kor akváriumi világából a festészethez és a távol-keleti bölcsességhez? Mi volt a számára a Duna-mozgalom, kikkel barátkozott, és meddig?



Az élőbeszéd jellegzetességeit őrzi a mű stílusa - a visszanyert személyességét. Ötvenhat Karátson számára ugyanis léttörténeti esemény - "a forradalomnak az volt a lényege, hogy ezentúl már csak igazat beszélünk". De a börtönből szabadulva, "Mária-Nosztráról kilépve rájöttem, magyarul ezután már csak hazudni lehet."



A regény kis része játszódik a felkelés alatt, az előtte és az utána történtek jóval nagyobb teret kapnak. És mégis ötvenhatos ez a regény, sőt, írja egyik kritikusa, mostantól ez az ötvenhatos regény. Mert a várakozásokban, a reményekben, a reménytelenségben, az elhallgatásban, a hiányban, a részletekben mindig ott van valamiképpen a forradalom igazsága. És - talán legfőképpen - ott van az elbeszélő tisztánlátásában, a közösség süllyedésekor is megőrizhető személyes tisztánlátás képességében is.