MINIMÁLIS ANTROPOLÓGIA

A magyar antropológusok és afrikanisták középnemzedékhez tartozó Régi Tamás (sz. 1975), ahogy azt első könyve lapjain olvashattuk, először huszonéves korában látogatott Afrikába, egyfajta „láthatatlan hatalom” hívásának engedelmeskedve. Tanulmányai befejeztével kutatóként is visszatért a kontinensre, ahol hónapokig tartó terepmunkát végzett az Etiópia déli vidékein élő mursziknál, és nemzetközi szinten is elismert szakértőjévé vált e félnomád nép kultúrájának és társadalmi berendezkedésének. Bár hitvallása szerint az eredményes antropológiai vizsgálódás minimális feltétele az idegenség megélése, jelen kötetében arra is rámutat, hogy napjainkban miért nem elegendő egyszerűen csak visszatérni a klasszikus terepmunka gyakorlatához. Régi Tamás egyrészt arra tesz kísérletet, hogy maga mögött hagyja az öncélúan működtetett tudományos retorikát, másfelől igyekszik eltávolodni attól az elavult szemlélettől, amely képtelen számot vetni a terepmunka esetlegességeivel, a felszámolhatatlan előítéletekkel, az érzéki benyomások és a banális (vagy épp eksztatikus) élmények valódi jelentőségével. Naplórészletekből, tudományos eszmefuttatásokból, sőt, fikciós elemekből építkező műve egyedülálló pillanatképet ad a napjainkban komoly kihívásokkal szembenéző murszik életvilágáról – a tömegturizmus nyomán megváltozott gazdasági és esztétikai értékrendjükről, önképük radikális átalakulásáról, általában pedig a modernitásban is továbbélő mágikus gondolkodásról. Reményeink szerint e beszámoló a szakmabeli és a laikus olvasók előtt is újszerű megvilágításba helyezi a kortárs antropológia lehetséges útjait.