„A költészet fogalmi határainak, illetve a költői gyakorlat nyelvi határainak jelentős kiterjesztése aligha vitatható folyamata a modern irodalomnak, különösképpen a 20. század művelődéstörténetének. Ennek eredménye az a terminológiai gazdagság is, amely e folyamatot követi és jellemzi. Az avantgárd sokféleképpen értelmezett hagyománya és jelene arra vall, hogy létezik egy olyan tágabb tartomány és a neki megfelelő terminus is, amelyben az újítás különféle irányzatai, törekvései, jelenségei többé-kevésbé együttesen értelmezhetőek." (2003)



„Poétikai gyakorlatában ez a művészet valóban rokon a történeti avantgárddal: a világot nem ábrázolja, bemutatja, kifejezi - hanem birtokba veszi és alakítja. (…) Aki nem találkozik vele, hírére megdöbben, vagy a fejét csóválja. Ha odamegy, észreveszi: itt nem kell beavatottnak lennie, teljesen természetesen illeszkedhet bele a dolgok folyamatába, részese lehet az eseménynek - szorongásra, ellenségességre semmi ok. Ez a művészet nemcsak az életet akarja 'kulturálttá' tenni, hanem a kultúrát is lakhatóvá." (1988)



„A művészet legsajátabb és látszólag irigylésre méltó belső parancsa a szabadság. Aki kompromisszumot keres azzal a valósággal, amelyből egyébként maga a művészet is táplálkozik, botladozásra és ezáltal bukásra ítéli alkotását. A művészet szabadsága persze a legnagyobb kötöttség: a szabad kezet az anyagban és a cselekvésben rejlő metafizikai parancs vezeti…" (1992)



„Recsegnek - ropognak a jezsuita - bolsevista szellemtelenség gondos kártékonysággal kiépített falai. A szabadság kegyetlen dolog: mi lesz, ha - szinte egy csapásra és természetesen - mindenki érteni fogja a művészetet?"(1990)