MAGYAR JOGTÖRTÉNET

A magyar jog több ezer éves története a magyar nép Uralon túli életétől napjainkig kísérte vándorlásait, a nomád, patrimoniális, rendi, polgári államának históriáját, harcait és függetlenségi küzdelmeit, szuverenitásának alkotmányos megformálását. De mindenekelőtt hétköznapjait. A jog legfontosabb funkciója a joghistória tanúsága szerint a mindennapi konfliktusok feloldása, az ellentétek elsimítása, ha másként nem sikerül, a sértett és körének megbékéltetése, igazságigénynek kielégítése volt. A vérségi társadalom szabályrendszere, a nemzetségek ősi joga, a falutörvények, a földesúri és a rendi jogok mellett a király, az országgyűlések dekrétumai is a társadalom rendezettségét, normális életformát, békés állapotát igyekeztek biztosítani. S persze a hatalmon lévők érdekeit. A magyar jog története ennek a funkciónak a bizonyítéka és az ősi jogtól a modern, europaizált jogrendszerig ívelő fejlődés illusztrálója. A magyar írásbeliség közel egyidős Szent István keresztény királyságával, így csak a legújabb fejleményekről adhat hírt. Az ősi jognak kevés tanúságtevője van, de a korabeli híradások a magyarság jogrendjét dokumentálják. Ebből a sok ezer éves szabályozottságból bontakozott ki a magyar jogfejlődést a 19. századig meghatározó szokásjog, melyet az alkotott jog csak a legújabb időkben tudott háttérbe szorítani. E kötet e fejlődés tendenciáit , a magyar jog forrásainak történelmi alakulását követi figyelemmel. Szól a magyar jog külső és belső forrásairól: a bizánci jog, a kánonjog, a germán jogok, az európai ius fejlődéséről. A kötet szerzői az ország különböző jogi fakultásainak joghistorikusai és szakjogászai. A tankönyv rendszeres feldolgozásban tárgyalja a jogrendszer fejlődését, a jogtanítást, a jog tudományos művelésének alakulását, a jogtörténetírás, s a jogtörténet oktatásának nagy korszakait. Az intézménytörténeti fejlődés bemutatása során a könyv a magyar magánjog, büntetőjog és perjogok történetére koncentrál, mivel ezek képezik azt a három nagy történeti