"Nem tudom, hova megyünk, a többiek tudják, csak én nem." Ezzel a felütéssel indul a Magunkon kívül. A történet sűrített emlékfutamokban ide-oda kalandozik egy oroszországi zsidó család három generációja, múlt, közelmúlt és jelen, a sztálini Szovjetunió, az újraegyesített Németország és napjaink Törökországa között.

A regény két főszereplője Alissza (Ali) és ikertestvére Anton, akik szüleikkel a kilencvenes évek derekán Németországba emigrálnak. A Szovjetunióban zsidóként, új "hazájukban" oroszként rekesztik ki őket. Családjuk széthullik, az ikrek görcsösen kapaszkodnak egymásba, egy se vele, se nélküle kapcsolatba. Anton nyomtalanul eltűnik, csak egy üres, feladó nélküli képeslap érkezik tőle Isztambulból.

Ali testvére keresésére indul, és belemerül Isztambul varázslatos és kicsapongó világába, amelyben úgy oldódnak fel a nyelvi, származási, nemi és nemzeti különbségek, határok, "mint egy pezsgőtabletta". Ali joggal teszi fel magának a kérdést: "lehet, hogy kivándorolt, és maga sem vette észre?" Itt, a 2013-as törökországi zavargások hátterében ér véget utazása időben, térben és genderszerepeken át.

Az "önéletrajzi fikció", ahogy a szerző maga aposztrofálja ezt az újszerű, lebilincselően érdekes regényt, nem várt hatalmas sikert aratott a németországi, majd a nemzetközi könyvszakmában. A regényt 2017-ben jelölték a legrangosabb német irodalmi elismerésnek számító Német Könyvdíjra.