Nem véletlenül nevezi Hankiss János "Nagy-görögország magyar poétájának" Tormay Cécile-t. Ez a válogatás is bizonyítja, hogy az írónő szívesen és biztos kézzel nyúlt az antik témákhoz, és csodálatos, szívszorító történeteket szőtt belőlük. Ahhoz, hogy ilyen jellegű és szépségű művek születhessenek, az ide vonatkozó műveltség és felkészültség mellett a női megközelítés, a női látásmód is rendkívül fontos.

Történetiségüket tekintve e romantikus mesék az antik görögök mitikus világában játszódnak, majd átvezetnek abba a korba, amikor az új hit legyőzte a régit. Ami közös és leginkább hangsúlyos ezekben az elbeszélésekben, és ami biztosítja a folytonosságot régi és új világ között, az a nő, a nőiség meghatározó jelenléte. Aphrodité és a Boldogasszony egy, "öröktől fogva egy, aki a fiatal földnek szépséget és szerelmet adott, és az elaggott világnak reménységet...".

Az örök nő egyszerre ártatlan szent szűz, ragyogó, érett, szerelmes, asszony, bölcs és boldog anya. Mert az örök nő története e könyv, a rabszolga és az istennő, a táncosnők és a naiád, a hetéra és a szűz története... - és persze az örök szerelemé.