A Kello diákkönyvtár sorozatában egy kötetben válik hozzáférhetővé válik Karinthy egyik legzseniálisabb, népszerűsége mellett is egyik legtitokzatosabb műve, a Tanár úr kérem, és káprázatos stílusparódia-gyűjteménye, az Így írtok ti. Nemzedékek nőttek fel mindkét művön, kacagtak harsogva egyrészt Karinthy pályatársaira irányuló csipkelődésén, másrészt a rossz tanuló felelésén, az iskolából elkéső diák morfondírozásán, a tornaóra szörnyűségeit átélő álmain, nemzedékeknek vált szállóigéjévé az \"eladom a könyvem\", a \"lógok a szeren\", a \"röhög az egész osztály\".*** Általában a Tanár úr kérem gyermekolvasmány maradt, pedig ez a kötet, jóllehet valóban kitűnően szórakoztatja a ma diákjait, elsősorban és igazából mégiscsak valódi, felnőtteknek is szóló irodalom: örök dolgok hallatlanul biztos megragadása és kimondása, és egyszeri, véglegesen elmúlt korszak, a századforduló diákéletének kisdiák szemmel nézett pontos feltérképezése. Az Így írtok ti 1912-ben, első megjelenésének idején a korának íróiról, költőiről gúnyrajzot felskiccelő írások hangos sikert arattak, a korabeli sajtó szerint jóval túlszárnyalva azoknak a műveit, akiket Karinthy karikírozott, persziflált. Ezután sokan a paródiák okán kezdték el jobban megismerni, felfedezni a kor kiemelkedő íróit, többek között Ady Endrét, Babits Mihályt, de a mára már feledésbe merült 20. század eleji írócskáknak, költőcskéknek, például Szabolcska Mihálynak, Pósa Lajosnak is ő tette széles körben ismertebbé a munkáit. Az alapmű később egyre több kortárs író és költő jellemző stílusjegyeinek elferdítésére épülő, nyelvi bravúrokkal teljes írásokkal egészült ki, gazdagodott. Karinthy klasszikussá nemesedett irodalmi karikatúrái zsinórmértékül szolgáltak és szolgálnak napjainkig mindazoknak, akik magas szinten művelik a stílusparódia műfaját. A már számtalan alkalommal megjelent klasszikusokat a megrongálódott, elhasználódott példányok pótlására javasolható. \"
https://www.kello.hu Š minden jog fenntartva\"