"Bartha Sándor fotóinak egyik fontos ismérve, hogy nagy mértékben mellőzik az ember közvetlen jelenlétét, holott az emberi élettér képezi tartalmi forrásukat, látóterüket. Bár a fizikailag markánsan tömörített élettér, a mindennapi városi közeg az emberi ténykedésnek és életvitelnek képezi szoros foglalatát, ezúttal csupán nyomaiban utal a homo volans jelenlétére. Inkább tűnik sivárnak, el- és magárahagyatottnak, mintsem belakottnak, kultiváltnak, vitálisnak. A művek egy olyan, már-már monumentális, sőt metafizikai színtérnek ragadják meg egy vissza nem térő pillanatát, amelyben a hétköznapok poézise a részletek által bomlik ki és a hiány által utal a >teremtői< ottlétre. A tárgyak konstellációs függönye mögé már csak odaképzelhetjük az embert, aki a tárgyak, egyben pedig tettei, cselekedetei mögé rejtezett, a kulisszák zugaiban felejtette magát. Bartha a >következményeket< vizsgálja és a másodlagos nyelv szintjén ragadja meg az urbánus lét látens drámaiságát, amelyet már csak merevségében konstatálhat és a látvány szintjén érzékeltethet. Látleletként funkcionáló vizuális leképezései olyanok, mint egy magára maradt színpad, amely mellől mindenki eltávolodott, ám a rá vetülő fényeket elfelejtették leoltani.ˇ



(Részlet az utószóból)