HALOTT A BUNKERBAN - BESZÁMOLÓ APÁMRÓL

„Azt hiszem, tizennégy éves lehettem, amikor anyám óvatosan elkezdte megpendíteni, mit csinált apám a háborúban: az SS-t, a Gestapót, ami elég nagy megrázkódtatást jelentett, igaz, hamar túljutottam rajta; részleteket anyám nem mondott el.Ha valaki megkérdi tőled, mit csinált az apád, mondd azt, hogy kormánytanácsos volt, tanított a nagyanyám. Ennél sokkal többet nem tudtam meg tőle. De erről nem csak ő tehetett, hiszen én is kérdezősködhettem volna. De nem kérdezősködtem. Nálunk senki sem tett fel kérdéseket, ez volt a probléma.” (Martin Pollack)Martin Pollack regénye tipikus közép-európai családtörténetből táplálkozik. Kirajzolódik belőle, hogyan lesz a szlovéniai nyelvhatáron élő német iparos leszármazottaiból egyre harcosabb nemzetiségvédő, hogyan csatlakoznak a huszadik század első felében az egymást követő generációk a mind militánsabb politikai csoportokhoz, hogyan növik ki magukat a helyi nemzetiségi villongások ádáz ellenségeskedésekké, majd háborúkká, hogyan váltja az állami politika gyilkos tettekre a gyűlölet dühödten sulykolt szavait. Mindez egyszersmind a szerző legszemélyesebb magántörténetét is jelenti. Szülei titkos szerelme, az apa gestapós és einsatzkommandós karrierje, tömeggyilkosságokban való részvétele, az anya válása, a szerző házasságon kívüli születése a háború vége felé, a menekülés, az apa bujkálása és erőszakos halála, az anya újbóli hozzámenése korábbi férjéhez – ez így együtt bizony nem könnyű útravaló az életben, hát még az előtörténetre az elhallgatás sűrű fátyla borul. Martin Pollack írói érdeme, hogy mélyére néz annak a családi fészeknek, amely kiröptette; méltányos távolságból, de semmit sem szépítve mutatja meg felmenői szerepét a szörnyű végkifejletben. A könyv feszültségét a személyes hitel adja; Pollack nem elítéli apját, nagyapját, hanem életútjuk minden egyes elágazásánál, amikor a rosszat (és néha a jót) választják, útjelzőnek kiteszi a maga írói kérdőjeleit. A Halott a bunkerban azon ritka művek közé tartozik, melyekben a