Az üszkös romokkal borított, mégis furcsán paradicsomi, posztapokaliptikus tájban gyönyörű, tea-, krém- és mézszín emberek élik egyszerű mindennapjaikat: bogyókat, gyökereket gyűjtenek, bujkálnak a mutáns vadállatok elől, dorombolva gyógyítják egymást, nevelik gyermekeiket. Nem ismerik sem a szerelmet, sem a háborút, nincs bennük birtoklási vágy. Ők a guvatkák. Ez a génmódosított faj túlélte az emberiséget kipusztító járványt. Csupán egyetlen ember él velük: a rejtélyes Hóember, akit vallásos rajongással vesznek körül.
Hóember végtelen magányában emlékeibe menekül, így ismerjük meg a tehetős Kampuszokra és a nyomortól, bűnözéstől és betegségektől sújtott plebsztelepekre szakadt világ történetét, ahol mindenki sorsa az elvtelen Vállalatok és a központi biztonsági szolgálat embereinek kezében van. Kirajzolódik előttünk Hóember gyermekkori barátja, a zseniális géntechnológus, Guvat sorsa, aki arról álmodott, hogy létrehozza az embernél tökéletesebb fajt. Bármi áron.
Margaret Atwood egyik legnagyobb szabású disztópiája a MaddAddam-trilógia. A Guvat és Gazella, valamint Az Özönvíz éve javított kiadásban jelenik meg a Jelenkor Kiadó gondozásában, a befejező kötet, a MaddAddam pedig most először olvasható magyarul.
"Mivel csakis a kék bőr és az általa kibocsátott feromonok stimulálják a hímeket, már nem létezik viszonzatlan szerelem, elfojtott nemi vágy; nem vetül árnyék vágy és tett közé. Hímvesszőjük világoskék színűvé válik, hogy harmonizáljon a nők kék hasával, és egyfajta kékfarok-táncot lejtenek, a merevedett hímtagok hullámoznak, mégpedig az éneklés és a lábak mozgásának ritmusában: Guvat az ötletet egy olyan rákfajtól vette, amelyik színes ollójának lengetésével kommunikál fajtársaival. A nő a felajánlott virágok közül kiválaszt négyet, ettől a sikertelen jelöltek szexuális vágya azonnal elmúlik, mindennemű neheztelés nélkül. Aztán, amikor a nő hasa a lehető legmélyebb kék színűvé válik, a nőstény és kvartettje elvonul egy félreeső helyre, és addig párzanak, amíg a nő teherbe nem esik, amikor is a kék szín elhalványul. Ennyi.
Nincs már olyan, hogy »A nem igent jelent.«"