Bartók Imre nevelődési regényében látszólag egy beteg és orvos viszonya, a gyógyulási folyamat áll középpontban. Nevelődés helyett azonban sokkal inkább az álom és a terápia körül kialakuló szöveghálóval, az alatta és felette nyíló, hátborzongató világgal szembesül az olvasó, s az ezt körülburjánzó nyelvvel. A "Fém"-ben a látomások, a cél nélküli motivikus ismétlődések nem rendelkeznek önálló értelemmel: kiválnak az elbeszélői tudat éteréből, és már csak utalni képesek az eredeti jelentések egykori meglétére. A rövid fejeztek celláiban mindenütt egy olyan, gyökereit veszített élet nyomaira találhatunk, amely pusztán kétségbeesésében vállalkozik folyamatosan önmaga újraalkotására.