Nincs engedélyezve a javascript.
/
Cholera-napló Fábián Janka
Könyvszalonok
/
Eldorado music

Főkategóriák

Ajándékkönyvek
Albumok
Bor, delikát
Egészség, életmód
Expressz Ajándékkártya
Ezotéria
Film
Folyóiratok, magazinok
Gasztronómia
Gazdaság, üzlet
Gyermek- és ifjúsági könyvek
Gyermekversek
Hangoskönyvek
Hobbi, otthon, szabadidő
Idegen nyelvű könyvek
Informatika, számítástechnika
Irodalom
Ismeretterjesztő
Játék, ajándék
Műszaki
Műszaki könyvek
Művészetek
Napjaink, bulvár politika
Naptárak, kalendáriumok
Nyelvkönyvek, szótárak
Publicisztika
Regény
Sport, természetjárás
Szoftver
Szórakozás
Tankönyvek
Társadalomtudományok
Térképek
Természettudományok
Történelem
Utazás
Vallás
Zene

Akciós könyveink árkategória szerint

0 - 499 Ft
500 - 999 Ft
1 000 - 1 499 Ft
1 500 - 1 999 Ft
2 000 - 2 999 Ft
3 000 - 4 999 Ft
5 000 Ft felett

Akciós könyveink engedmény szerint

21 - 30 %
31 - 40 %
41 - 50 %
51 - 60 %
61 - 70 %
71 - 80 %
81 - 90 %
91 % felett

Hírlevél feliratkozás

És értesülj mindenről elsőkézből

Fehérarany
Raktári kód:
752127
EAN:
9789634470472
Megjelenés:
2017.06.08.
Kötésmód:
ragasztott kartonált
Oldalszám:
224
Méret [mm]:
142 x 208 x 21
Tömeg [g]:
380
3 999 Ft
Szállítás:
1-10 munkanap
Készleten
Utolsó darab!
Polcra

Évtizedeken át arra készültem, hogy egyszer olimpiai bajnok leszek. És tessék, 2016. augusztus 9-én, negyvenegy évesen ott álltam a páston az egyéni verseny döntőjében. Percekkel később 14:10-re vezettem, karnyújtásnyira voltam az aranytól, vagy még annál közelebb. Többször azonban már nem találtam el Parkot, 15:14-re kikaptam. Egyből tudtam, mi úszott el. Hogy még egy olimpiai döntőm már nem lesz.
Összességében így is többször voltam fent, mint lent. Rio után pedig olyasmi történt velem, amit nem értettem. Annyian gratuláltak, mintha aranyat nyertem volna - már én is elhittem, hogy az ezüstérmem nem is ezüst, hanem fehérarany. Kétszer szúrtam el koreai ellenfelem mellett 14:12-nél, akkor volt csupán balszerencsém, máskor nem. Mi több, Fortuna mindig akkor ragadta meg a kezem, amikor igazán szükségem volt rá. Hogy csak két, tagadhatatlanul sorsdöntő esetet említsek: már kilencévesen szerencsém volt, amikor édesanyám kiszúrta a játékos vívásoktatást hirdető plakátot, ahogyan mázlim volt életem első olimpiáján is, mert Atlantában úgy lettem bronzérmes, hogy három asszómat is egy tussal nyertem meg. Ha csak az egyiket elbukom, az életem teljesen másképp alakul. Az még hagyján, hogy lemaradok a harmadik helyről, de nem ismerkedem meg későbbi feleségemmel, gyermekeim édesanyjával, Kökény Beával, aki az első találkozásunk alkalmával tekert egyet a nyakamban addig fordítva lógó akkreditációs kártyán, hogy meggyőződjön arról, csakugyan én vagyok Imre Géza…
Igen, én vagyok Imre Géza. Aki arra a kérdésre, hogy nem volt-e ebben több, azt feleli, de, biztos, ám mindent összevetve nem bánja, hogy az elmúlt évtizedei így alakultak. Sőt, nagyon örül neki.