"Akik lerakták az aknákat, még évtizedek múltán is meglepetten vizsgálják érdes kezüket; a háború láthatatlan volt, attól tartanak tehát, hogy a győzelem is láthatatlan lesz. Az erek kidagadnak, az ujjak reszketnek. Mit művelt e kéz? Üres maradt, nincs egyetlenegy személyes történet sem, amit tovább lehetne adni az utókornak. Meglepetten egymásra néztek és megkérdezték: miről szólt az életük tulajdonképpen? Miért múlt el olyan gyorsan az idő? A modern haditechnika gúnyt űzött a háborúból, fütyült a hősökre. Kézitusa sem volt. Nem ilyen győzelmet akartak."



Végel László regénye Újvidéken, a NATO-bombázások alatt született. A légitámadások és a háború véget ért, majd a politikai rendszer is megbukott. Mégis az író kérdései és töprengései időszerűbbek, mint megírásuk idején.



"Végel László magyar író, aki a Szerbiához tartozó Vajdaságban él, tizennégy naplószerű jelenetben idézi fel a Slobodan Milosević Jugoszláviája ellen intézett, 1999-es NATO-bombatámadásokat. Szokatlan perspektívából írja le a háborút: bár az ő országa ellen viselnek háborút, az mégsem az ő háborúja - és egyre kevésbé az ő országa.

A vajdasági magyarok - vannak még vagy háromszázezren - a szerbek szemében a nyugat ötödik hadoszlopaként egytől egyig gyanúsak, akárcsak az Amerikában élő japánok Pearl Harbor után. Hiszen Magyarország épp 1999-ben lett a NATO tagja. Hiszen a NATO-gépek magyarországi repülőtereket is használnak a bombázásokhoz. És egyáltalán, a magyarok már a második világháborúban is Hiteler oldalán harcoltak. Így hát a vajdasági magyarok 1999 márciusa és júniusa között háborút viselnek a háborúban." (Michael Martens, Frankfurter Allgemeine Zeitung)