EMLÉKEIMBŐL

„Azon a tündöklő papírtáblán Ferencz József halálhíre állott. Mindenki tudta, hogy igaz, és mégis el nem hihetően hangzott. Csak erőszakkal lehetett elképzelni, hogy az, akinek trónra léptére még a legöregebb emberek sem emlékeztek, az, aki majdnem azonossá lett a magyar királyság és az Osztrák–Magyar Monarchia fogalmával, aki legtöbb ember előtt már nem is élő és halandó embernek, hanem el nem múló szimbólumnak látszott, hogy az nincs többé. Erőszakosan kellett levonni a gyászhír következményét, azt, hogy mától fogva új uralkodó van, alig ismert fiatalember – nem többé az az öreg, mindenki előtt ismert, és mégis mindig rejtélyes nagyúr, kit mindenki valami örökkévaló és soha meg nem változó legfőbb hatalomnak tudott. Annak a hírnek hallatára, amely pedig az emberi egyenlőség örök törvényét igazolta, majdnem csodálkozás vett erőt az embereken, akár a természet mindennapi rendje változott volna meg.”Gróf Bánffy Miklós író, grafikus, intendáns, külügyminiszter 1932-ben írt visszaemlékezése az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában jelent meg először Kolozsváron. Az emberöltőnyi idő ellenére a kitűnő memoár mit sem vesztett aktualitásából, a szerző éles, tűpontos megjegyzései, meglátásai, krónikás kiszólásainak valóságtartalmai ma sem kérdésesek az olvasó utókor számára. Bánffy született mesélő, jegyezték fel róla, lenyűgözőek a leírásai, csodálatos emlékképekbe sűríti a korszak eseményeit, miközben remek politikai és erkölcsi éleslátásról tesz tanúbizonyságot. Az Emlékeimből a világháború és a Monarchia krónikája, az 1916-os koronázás szürreális pillanatainak megörökítése, a Károlyi-féle hatalom és a forradalom kaotikus mindennapjainak bemutatásán túl Bánffy részletesen beszámol politikai szerepéről, küldetéséről, valamint a Tanácsköztársaság Európában félelmet keltő megjelenéséről, hiszen az összeomló Monarchia romjain létrejövő bolsevik hatalomban a Nyugat nemcsak saját magát féltette Oroszország befolyásától, hanem az új nemzetállamokat is. És miközben Bánffy és az emigr