ÁBEL

„Amikor lent a völgyben felálltam, és kinyújtózva ránéztem a nagy hegyekre, úgy éreztem, hogy most imŹmár örökké élni fogok.” „Szegény anyám olyan asszony volt, kinél kedvezőbb még virágban sem termik. Amíg élt is, mindig pártoŹmat fogta, csak néha a szeretet akadályozta meg abban, hogy ne úgy lásson valamit jónak, ahogy én. Amióta azonban leszállott a földbe, azóta a szeretet sem gátolta meg semmiben, hanem minden úgy volt a legjobban, ahogy én mondtam s gondoltam. Lám, a sírnál is, amiŹkor elmondtam neki, hogy az öröklött hajójeggyel AmeŹrikába szeretnék menni, úgy állott mellém, mint az őrŹzőangyal. El is gondoltam, ahogy a temetőből hazafelé jöttemŹben a faleveleket hulladozni láttam, hogy halott édesanyát szeretni és hulló falevelet látni milyen közeli rokon! Bezzeg apám nem langyult el ennyire semmiféle szán-dékomon, hanem inkább vizsgálódva nézett, mint jegyŹtulajdonost. Folyton ügyelte a lépteimet, és pislogott bé a homlokom mögé, hogy vajon mit akarhatok. Talán még az is megjárta az eszit, hogy egy szép napon felŹpattanok a hajójegyre, és úgy elvágtatok rajta, hogy még az Óperenciás-tenger vizét is csak játszva fogom megŹlegyinteni, mint a fecske. Eszes ember volt ő magától is, s hát még ami tudományt belőlem merített!”A Trilógia – az Ábel a rengetegben (1932), majd folytatásaként az Ábel az országban (1933) és az Ábel Amerikában (1934) – a két világháború közti magyar irodalom egyik csúcsteljesítménye, melyet nem lehet elégszer újraolvasni. A kötet Sipos Lajos utószavával jelenik meg a Helikon szépirodalmi sorozatában.