A ZEN ÉS A MOTORKERÉKPÁR-ÁPOLÁS MŰVÉSZETE

Vannak „kultúrahordozó” könyvek, amelyek nem pusztán részei a kultúrának, hanem azt el is mozdítják valamerre. Az ilyen könyvek pontosan azt fejezik ki, ami iránt az emberek még csak ösztönösen tapogatóznak. A zen és a motorkerékpár-ápolás művészete megjelenésének tizedik évfordulóján, 1984-ben fejtegette ezt Robert M. Pirsig, amikor magyarázatot próbált találni a könyv hatalmas sikerére – azok után, hogy a kéziratát először kiadók tucatjai utasították vissza. Pirsignek valóban valami általános érzést sikerült megfogalmaznia (s könyvét ezért méltán hasonlítják Salinger Rozsban a fogó-jához és Kerouac Úton-jához): a vallás vagy bármilyen közös mítoszrendszer nélkül maradt ember alapélményét, aki az új technikai kultúra irracionalitását idegennek, racionalitását pedig félelmetesnek érzi. Pirsig az embert mindig is foglalkoztató legnagyobb kérdésekkel – az élet értelmével, a létezés mibenlétével – küszködik, és a Minőség metafizikájában, úgy érzi, választ is talál rájuk: olyan választ, amely egyesíti a kultúrát és az ellenkultúrát, a klasszikus és a romantikus gondolkodásmódot, a nyugati racionalizmust és a keleti misztikát. De egyúttal megírja azt a nagyregényt is, amelyben Amerika káprázatos szépségeket rejtő teste lélegzik, miközben a fiával együtt keresztülszáguld rajta motoron. A főhős közben nemcsak a filozófia nagy kérdéseivel és önnön múltjának árnyaival viaskodik, hanem azzal is, hogy jó apa akar lenni, aki segíteni tud a saját démonaival küzdő fiának. Most új fordításban jelenik meg Pirsig klasszikus regénye, amelyben – magyarul most először – szerepel az 1999-es amerikai kiadáshoz írt elő- és utószó is: a szerző ezekben helyesbít és pontosít bizonyos dolgokat – de még fontosabb, hogy beszámol életének arról a nagy tragédiájáról, amely a könyv megjelenése után érte.