Leírás
Az antik világ nagy történelmi és családregényeit a szülők közvetítésével kaptam meg, apám az Aeneis-t is hozzámesélte a homerosi eposzokhoz, a legsajátosabb történetek hősei lengtek a rózsás gyermekpaplan fölött. Latinul döbbenetesen hamar megtanítottak, megvették nekem Vergilius összes műveit, és az Aeneis-t úgy olvastam el, mint Jókait, kicsit elbúsultam, mert legtöbb részét untam a folytonos csaták miatt. Még most is meglep, hogy az anyag ismeretében milyen lelketlen nyugalommal vettem tudomásul Aeneas feleségének az ostrom alatti halálát, de a két világháború közt élt nemzedék természetes szókincsébe tartozott a fogalom: elkerülhetetlen háborús veszteség. Nem sajnáltam egyetemi tanulmányaim ideje alatt sem, bár némi ingerült zavart azért éreztem, mikor a trójai herceget mindig apjával és kisfiával együtt ábrázolta a képzőművészet: Creusa még elhanyatló holttestével sem fordíthatta maga felé a közfigyelmet. Annyit már kikövetkeztettem magamnak, Aeneas hitvesének halála sorsdöntő momentum, nős ember, aki elpusztított hazája maradékával új hazát alapít Itáliában, aligha állíthat be Latinus király udvarába feleséggel, hiszen a monda királykisasszonyát rég értesítették csodás jelek, hogy a trójai összeomlás után menekülő herceg lesz a férje. Fiatal tanárnőként, mikor már tanítottam Vergiliust, megint csak elhessegettem Creusa képét, Dido és a hérosz szerelme illett akkori önmagamhoz, a fárasztó csataképek között a bíbor lángolás. A képlet, hogy a római aranykor íróit addig fenyegették az antik kultúrpolitika irányítói, míg ki-ki letette a császárnak szóló hűségesküt, Vergilius hősköltemény formájában, melynek az volt a célja, hogy Augustus császár istenektől való származását ősapja, Venus fia, Aeneas története igazolja, attól világosodott meg, amit mi Lengyel Balázsékkal, az Újhold gárdájával átéltünk.