1956. december 10-én Gyónon meghalt a dabasi járási pártbizottság vezetője, Biksza Miklós.

Meglincselték? Agyonlőtték? Hibázott? Ártatlan volt? Egy biztos: a párttitkár halott. "És akkor mi van?" - vonhatná meg a vállát az olvasó. Ugyanezt a kérdést teszi fel a történész is: mi van akkor, ha 1956-ban a forradalom áldozatául esik egy kommunista vezető?

A párttitkár halála nem hagyományos oknyomozó vagy tényfeltáró munka: jóval többet kérdez, mint amennyit állít. Kérdései nem válaszokat, hanem újabb - és egyre zavarba ejtőbb - kérdéseket szülnek. Ki a történet főhőse? Biksza Miklós, az áldozat? Vagy mindazok, akiket elítéltek élete kioltásáért? Esetleg Gyón, a falu, amelynek hétköznapjait gyökeresen felforgatta a gyilkosság? Van értelme áldozatokról, tettesekről, fő- és mellékszereplőkről, egyáltalán történetről beszélni?

Kinek és minek hihetünk? A tanúvallomásoknak, a falubeliek közül kikerülő ügynökök jelentéseinek, a túlbuzgó, névtelen levélíróknak, a Biksza mártíromságát magasztaló életrajzoknak, a rendszerváltás után megszólaló gyóniaknak vagy épp magának a haragos Kádárnak? Takács Tibor az emberi emlékezet és felejtés történeteiként mutatja be a történelmet, illetve annak alapegységét, az eseményt, korabeli dokumentumok tucatjaival világítva rá: nincs egyetlen megnyugtatóan hiteles elbeszélés.

Mi menthető át a múltból? Milyen fogódzókat találhatunk az 1956-os forradalomról gondolkodva? Mi az, hogy forradalom? Mi 1956?