"Nekem Karcagon nagyon szép, loknis hajam volt. Anyu gyönyörű selyem masnikkal cicomázott, naponta másikkal. A táborban azonban megkért, hagyjam leborotválni. Láttunk gyerekeket nagy sebekkel a fejükön. Mintha kilyukadt volna a bőrük. Ezek voltak az ótvarosok. Levágták a fürtjeimet, és én hagytam. Kopaszon mászkáltam az udvaron. Tiszta, aranysárga homok. Szerettem ott játszani. Mást sem lehetett csinálni...

Valami mintatábor félének szánták ezt a németek, hogy mutassák, milyen emberségesen bánnak velünk... Talán Bergen-Belsen volt a legborzalmasabb.#
Betereltek minket a tusolóba, ott meztelenül, egymáshoz zsúfolódva, reszketve, rémülten vártunk, hogy most jön a gáz. Csodák csodájára azonban víz jött a mennyezet rózsáiból. Ki érti ezt? Mintha gúnyt űztek volna belőlünk. Mintha viccelődtek volna: meghaltok, nem, mégsem, na, mégis..." (Dr. Törzsök Júlia Anna)